Megtört a jég: karnyújtásnyira lehetünk attól, hogy normalizálódjon a viszonyunk Németországgal

„Elindult egy olyan egészséges dialógus a két ország között, amire már évek óta nem volt példa” – emlékeztetett Magyar Levente.

Október 31-ig marad a hitelmoratórium, novembertől 2022. június 30-ig pedig a rászorulók kérhetik – közölte Varga Mihály.
Október végéig marad a hitelmoratórium – jelentette be a pénzügyminiszter. Varga Mihály elmondta azt is, ki kérheti a hitelmoratórium meghosszabbítását novembertől:
A vállalkozások közül azok kérhetik a hosszabbítást, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez viszonyítva.
Akik meg szeretnék hosszabbítani a moratóriumot, azoknak erről nyilatkozniuk kell a bankjuknál október 31-ig.
Nyitókép: Földházi Árpád